Friss ajánlás készült a D vitamin szedésével kapcsolatosan

Friss ajánlás készült a D vitamin szedésével kapcsolatosan

A D-vitamin hiánya kiválthat bizonyos betegségeket a szervezetünkben, érintheti a csontrendszert, előidézhet nőgyógyászati gondokat és egyéb más problémákat is. A koronavírus járvány pedig még inkább fókuszba helyezte a D-vitamin szerepét és a D-vitamin szinttel kapcsolatos kérdéseket.

Az első ajánlás 10 évvel ezelőtt készült, a legfrissebb – immáron a negyedik ilyen ajánlás – pedig a közelmúltban 2021 első negyedévében látott napvilágot, amely fontosságát mi sem bizonyítja jobban, hogy ezáltal tudják mindig aktualizálni a szedéssel kapcsolatos iránymutatásokat.

A konferencia fő szervezője Dr. Takács István egyetemi docens és az MTA doktora volt, aki egyben a belgyógyászati és onkológiai klinika vezetője. Az ajánlásból kiderül, hogy egy adott betegség fennállása esetében mennyi D-vitamint javasolnak alkalmazni a szakemberek, de megtudhattuk azt is, hogy mekkora a normál D-vitamin szint és, hogy milyen mértékű hiány ronthat az állapotunkon.

Megállapítások a D-vitaminnal kapcsolatosan

A tanulmányok egyre csak igazolják azt az álláspontot miszerint a D-vitamin hiánynak egyre nagyobb szerepe van a csontbetegségek kialakulásában, valamint egyre nagyobb szerep jut a szülészet és a nőgyógyászat területén is. Igazolták, hogy a D-vitamin befolyásolja a termékenységet, valamint kihat a magzat egészségére, éppen ezért a kismamáknak, babavárás előtt állóknak még jobban oda kell figyelniük ennek a létfontosságú vitaminnak a pótlásár és javasolt a terhesvitaminok mellett kiegészítő készítményként szedni, alkalmazni.

A konferencián megállapították azt is, hogy a D-vitamin az immunrendszert is képes kellően felerősíteni. Viszont fokozott óvatosságra intenek a túlzott bevitel elkerülésével kapcsolatosan, hiszen ennek a zsírban oldódó vitaminnak a túladagolása komoly egészségkárosító hatást is kiválthat huzamosabb mennyiség szedése során. A szakmai ajánláson meghatározták azt is, hogy mi az ajánlott napi adag egy COVID-19 fertőzött beteg esetében, végül arra a következtetésre jutottak, hogy átlagosan 4000-6000 NE tíz napon keresztül.

75 nm/l-es mennyiség az elfogadható a szervezet számára, ezt egy laborvizsgálat keretein belül bármikor ellenőrizhetik. Télen javasolt 2000 egység D3 vitamint fogyasztani, ez tekinthető elegendőnek ahhoz, hogy a normál tartományt szinten tartsuk. Ennél nagyobb mennyiségre akkor lehet szükség, ha közben valamilyen betegség is megtámadta a szervezetünket. A pontos adagolásról fontos kikérni háziorvosunk véleményét is.

Forrás: https://semmelweis.hu/hirek/2021/03/22/friss-ajanlas-keszul-a-d-vitamin-hasznalatrol-a-semmelweis-egyetem-vezetesevel/